"Varázslatos szavakkal"
Mindennapjainknak természetes része a beszéd. Olyannyira természetes, hogy nem is gondolunk varázslatos erejére, arra, hogy a szavakkal teremthetünk vagy akár rombolhatunk is. Csabai Dorina Eszter élete a szómesterség, ezáltal lelkeket érint meg, rokonok, hozzátartozók, barátok belső világát fűzi harmóniába.
Az egészségtan tanárnő és szövegíró kétgyermekes édesanya, Dorina számára az írás olyan, mint a lélegzés. Amint megtanulta, hogyan lehet írásjelekkel papírra vetni a gondolatokat, azóta halmozódnak körülötte a papírkupacok.
- Eleinte azért írtam, mert jólesett, később pedig dokumentálni akartam az életem eseményeit. Aztán ráébredtem, hogy vannak körülöttem emberek, akik megérdemlik, hogy írjak róluk vagy nekik: a barátnőmnek, a testvéremnek, az anyukámnak. A köszöntőim idővel egyre kiforrottabbá váltak, és érdekelt, hogyan lehet a szavak használatával irányítani az emberek hangulatát, tetteiket. Minden kimondott szó és mondat hat arra, aki hallja. Ez tehát tudás, ami bizonyos hatalmat ad az ember kezébe ünnepeken és hétköznapokon egyaránt.
Dorinát egyre többen keresték meg azzal, hogy írjon köszöntőket különféle alkalmakra. Majd gondolt egyet, és vállalkozást hozott létre testvérével, így megrendelésre ír, idestova tíz éve. Tolmácsolta már az újdonsült apuka szavait a pocaklakó babának, születtek rímek leánykérés okán. Sokszor előfordult, hogy ellenségeskedő családtagokat hozott össze a szavak erejével.
A köszöntőírás nehézsége és szépsége abban áll, hogy mindegyik írás más és más. Rövid idő alatt rá kell hangolódni valaki másnak az életére. Egyrészt meg kell felelni annak, aki megrendeli az írást és annak, aki majd ajándékba kapja. El kell találni azt a stílust, nyelvezetet, amely majd elnyeri az adott társaság tetszését.
Dorina létrehozott egy weboldalt is, ahol a szavak erejére, a mesékben rejlő tanulságok jelentőségére tanítja a gyerekeket – és a szülőket is. Meglátása szerint meséinkben hatalmas bölcsesség és tudás van, így nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is szólnak.
- Egy alkalommal egy háromgyerekes anyuka osztotta meg velem az alábbi sorokat: „A férjem napok óta kínlódott, mert nem tudott választani két állásajánlat közül. Este a gyerekek a kezébe nyomták Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című kötetét, és kiadták a parancsot: Mesélj! A párom nagyot sóhajtott és belekezdett egy történetbe. Csodák csodája: a válasz, amit keresett, a sorok közé volt rejtve.”
- Emellett kedvenc területem a családrendezés. A statisztikák szerint a házasságoknak több mint a fele válással végződik. A legtöbb pár útjai úgy válnak szét, hogy vannak közös gyermekeik. Pedig megfelelő kommunikációval megőrizhető a béke anya és apa között, és ezen természetesen a gyermek is nyer. Ezzel kapcsolatban előadássorozatra készülök, a legelső karácsonykor lesz az egyik óvodában. Létrehoztam egy erről szóló weboldalt is, és megírtam egy verssorozatot, amely szülőknek szól gyerekekről.
Dorina célja, hogy megmutassa, miként lehet használni a szavak erejét a harmónia megőrzésére. Meg van győződve róla, hogy a szavak megfelelő használatának, az átgondolt kommunikációnak óriási szerepe van abban, hogy egészségesek maradjunk, hogy megtartsuk a fizikai és pszichikai jólétünket.
(Szigeti Kata, Tina magazin 2009. augusztus 34. hét)