Mit mond az edző? Csongrádi Ferenc a labda és a szavak

Csongrádi Ferenc az 1984-1985-ös UEFA-kupa ezüstérmes csapat vezéralakja volt. Jelenleg a Videoton Labdarúgó Közalapítvány utánpótlás igazgatója. Arról kérdeztem, hogyan veszi hasznát a szavaknak a fiatalok tanításában.

Néhány évig az ifjúsági csapatoknál voltam edző, majd 1995-től a felnőtt csapatok felkészítésével foglalkoztam. Ez azzal járt, hogy sokszor és sokat kellett utaznom az országban. Mikor megszülettek a fiaim, természetesen minél több időt szerettem volna a családom közelében tölteni, s 2001-ben örömmel vállaltam a futballozni vágyó gyermekek tanítását. Ahogy cseperedtek a saját fiaim, én egyre több időt voltam a focizni szerető, akaró srácok között a pályán, egyre közelebb kerültem a gyerekek világához. Iskolás srácokkal egészen más foglalkozni, mint felnőttekkel. 

Szép és hálás feladat ez, csak másként nehéz, mint a felnőtt korosztály edzése. Markáns különbség, hogy a felnőtt játékosok esetében domináns szerepet játszik az eredménykényszer. Mérhető sikereket kell elérni ahhoz, hogy az edző és a csapat tagjai továbbra is pályán maradhassanak, hiszen ez a hivatás ezen a szinten már többről szól puszta sportszeretetnél.

A kissrácoknak egyrészt meg kell tanítani a labdarúgás alapjait, átadni azt a technikai tudást, melyre a játék és mérkőzés során szükség van, másrészt a lelkesedés energiáit a kitartó gyakorlásra, a rendszerességre fordítani.

Mindenféle szempontból heterogén csapatot kell megismerni és edzésről edzésre összekovácsolni rövid idő alatt. Előfordulnak szélsőséges viselkedések, adódnak szokatlan helyzetek. Arra törekszem, hogy a lehető legjobban állítsam össze a csapatot. Ez egy komplex feladat, de izgalmas.

Figyelembe kell venni, hogy a srácok inkább vizuálisan tanulnak, könnyebben megértik, ha látják a gyakorlatot. Más olyan sportágra tanítani a gyerekeket, ahol az ügyetlenebb végtagjukat, a lábukat használják. Olyan ideg-izom koordinációnak kell kialakulnia, mely segítségével a labdát a helyes irányba tudják vinni. A verbalitás kevésbé lényeges, mondhatnám: „Egyik fülükön be, a másikon ki.”  Ha eredményt szeretnék elérni, akkor bemutatom a gyakorlatot, s közben tőmondatokat, rövid utasításokat használok. „Passzolni! Cselezni! Fel a fej!” Ez esetben a kevés szóval többet érek el.

Amikor azonban a lelkükre szeretnék hatni, akkor másként hívom segítségül a szavakat.  A gyerekek különbözőek, így más bánásmódot igényelnek. Akad, akihez keményebben kell szólni, de van akihez sokkal óvatosabban kell közelíteni.

Ha a jobb teljesítményt szeretnék elérni náluk, elkezdem őket dicsérni, dicsérni, dicsérni! Hihetetlen, de ez mindig működik.  Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kulcsszó a biztatás, dicséret.

Óriási felelősség van az edző vállán, hiszen gyakran válik példaképpé a fiúk számára. Éppen ezért fontos, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott állapotban menjek a pályára. A gyerekek és kiskamaszok gyakran utánozzák edzőjüket, figyelik és átveszik a viselkedésmintáikat. Ebben a korban a jó példa megfelelő irányba tereli a személyiség fejlődését. A 17 és 20 éves kor közötti időszakban veszélyes vizekre evezhetnek a fiatalok. Ilyenkor egy összetartó csapat  segít átvészelni a kamaszkor nehéz éveit, s az energiáikat a sportra, nem pedig a bulizásra, bandázásra, ivásra fordítják.  Jó, ha van egy közösség, amelybe bele lehet kapaszkodni, amely muníciót ad, felkészít a jövőre. Itt megtanulhatja, hogy vannak győzelmek és vereségek… akár az életben.