"Apa mosdik, Anya főz" minta
Az, amit gyermekkorunkban a szüleinktől látunk, nagyban meghatározza a későbbiekben, hogy hogyan viszonyulunk szülőként a saját gyermekeinkhez...
Vajon igaz az, hogy egy fiatal svéd apa természetesebb módon viszonyul a gyermekkel való foglalkozáshoz, mint egy magyar apa?!
Érdekes megállapításra jutottam. Beleveszve a svéd hétköznapokba az volt az érzésem, hogy a svéd apák és az anyák egyformán sokat nyüzsögnek a gyerekeik körül. Magyarországon főként az édesanya feladata a gyermekek ellátása - akár karrier mellett is - az apukák pedig inkább a munkahelyükön túlóráznak. Kis hazánkban az anya feladata a gyermekkel kapcsolatos tennivalók levezénylése, s ha nem tudja megoldani, akkor segítséget kér a párjától. Svédországban azt tapasztaltam, hogy az apák ugyanúgy alapvető feladatuknak tekintik a fiaik, lányaik mindennapjaiban való részvételt, mint ahogyan a feleségük.
Vajon miért van ez így...?!
Először arra gondoltam, hogy talán ezt látták a szüleiktől is, s egyszerűen-ösztönösen átvették a szülői mintát. Ám a mesekönyvek közötti keresgélésem közben ráakadtam egy 35 évvel ezelőtti kiadásra. Az oldalakon át bekukkanthatunk egy akkori svéd család életébe, s a képek szerint bizony anya a konyhában mosogat, apa pedig keresztbe tett lábbal olvas.
„Ma más a helyzet – mondja mosolyogva Anjelica, a 25 éves kétgyermekes svéd édesanya. (a képen) A férjem sokat segít, amikor itthon van. Amíg én mosok, ő főz, s amikor vacsora után elpakolok a konyhában, addig segít a kicsiknek a fogmosásban.”
A gyermekekhez való viszonyulásban tehát az utolsó évtizedekben állt be a változás. A svédek nem tartják nőiesnek a pelenkacserét, a kicsik etetését. S az apák lépten-nyomon meg is kapják a lehetőséget, hogy ilyen módon is közelebb kerülhessenek gyermekeikhez.
A férfimosdókban is van pelenkázó, s a munkahelyen sem nézik rossz szemmel, ha apa marad néhány hónapra otthon a picivel, amíg anya munkát vállal.
(szöveg és fotó:CsabaiDorinaEszter)