Szenved-éj - Szóba rejtve a kulcs
Egyes gyerekek egy bizonyos életszakaszban azon töprengenek, miért asztal az asztal neve, ki nevezte el szekrénynek a szekrényt.
Az oké, hogy a család adta az Álmos nevet az örökké szundikáló cicának, de mióta hívják ezenkívül cicának az összes cicát?! (Csak zárójelben, kissé pironkodva jegyzem meg, hogy kicsi koromban a tesómnak megmagyaráztam, hogy az „asztal” szó az „az tart” kifejezésből ered. Elhitte, és nyugodtan aludtunk el.)
Gábor bácsi, tisztelt és szeretett inglis tícsöröm mondta egyszer, hogy az angol coach szó a magyar kocsi szónak köszönheti létezését. Oké, ez logikusan levezethető. S az is logikus, hogy büszkeséget érzek emiatt. Ám mit mondasz a kisfiadnak, amikor tudni akarja, miért fa a fa…?!
Nyilván ügyesen eltereled a szót, aztán amikor egyedül vagy, Te is elgondolkodsz ezen.
A minap felnőtt fronton a kávé mellé (keksz helyett) a szerelem-szenvedély-társkapcsolat téma jutott. Élvezettel boncolgattuk a szavak jelentését, hipotézisünket tapasztalatainkkal támasztottuk alá, majd gyengécske mérési eredményünket is hozzácsatolva kimondtuk a nagy igazságot (amely abban állandó, hogy térben-időben mindig változó).
Akkor jó egy kapcsolat, ha már nem lángol a szerelem. A lila köd szertefoszlik, a szerelem patológiás érzése megszűnik, jöhetnek a működő (és nagyon kellemes) hétköznapok! A szerelem szenvedély. A szenvedély pedig – bár jó is, rossz is – szenvedéssel jár. Csak bele kell hallgatni a szóba, el van rejtve benne a kulcs: SZENVEDély. Ha kamaszos daccal, női logikával az „ély”-ből „éj”-t varázsolunk, akkor máris adott egy holdvilágos szerelmes szenved-éj… ami után másnapos érzések fognak el, de szívesen emlékszel majd rá.
Akár gyerek vagy, akár felnőtt, akár mindkettő, érdekes játszani a szavakkal. Talán rátalálsz a benne elrejtett kulcsra és megértesz VALAMIT. Az is lehet, hogy zsákutcába jutsz, de az a Te személyre szabott zsákutcád. Valamit elárul rólad neked. S kinek ne lenne szüksége arra, hogy egy ismerős, csendes zsákutcában feltöltődjön energiával?!
Kellemes szóban kutakodást kívánok! Új blog történet...