Helló-jónapot!
Néni vagy csaj? Bácsi vagy srác? Csókolom vagy Szia? Nagy dilemma...
Amikor én még kis(nagy)lány voltam…. Alig vártam, hogy véget érjen a szia-korszak és olyan nőnek lássanak, akinek kijár a kezicsókolom vagy a jónapot kívánok.
Izmoztam is erre keményen. Kamaszként vadul látogattam a butikokat, üzleteket, hogy sokszor – és mindig határozottabban – elmondhassam: Jóóónapot kíííívánok! Valójában ez annyit takart: Hamarosan én is felnőtt leszek!
Buzgón hajtogattam a naptárom lapjait – akkoriban még minden hónapban nagy változásokon mentem át -, de a hello nem akart lekopni rólam. Összeszedve kamaszlány bátorságomat, anyut akartam meginterjúvolni, hogy Mikor ismerik el végre egy jónapot-tal, hogy felnőttem. Ám anyu a következő sztorival beelőzött: „Képzeld, egy korodbeli srác azt kérdezte tőlem: - Helló, nem tudod, hány óra? Igaz, hogy sötétedett, de akkor is… azt mondta HELLO!”
Anyám büszke volt, hogy tizenhuszon évvel fiatalabbnak érezhette magát… én pedig későbbre halasztottam a kérdésemet, hogy töprenghessek még a dolgon – hol ér véget a szia és hol kezdődik a csókolom.
Azóta sok év telt el, most is töprengek. Képzeld, nap, mint nap. Látom, hogy a felnőttkor küszöbén épp átlépésben lévő fiatalok félrenéznek, ha szembetalálkozunk az utcán, csak ne kelljen köszönni. A "szia" tiszteletlenség, a "jónapot" idegen, a "csókolom"… nevetséges. Legszívesebben utánuk szólnék, hogy „Nyugi, majd kialakul… addig pedig Te is örülj egy pillanatra, hogy ismerős arcot látsz! Legyen szia vagy csókolom vagy jónapot – mindegy, örülni fogok az üdvözlésnek. Megfigyeltem, hogy ahogy telnek a hetek, valahogy döntést hoz az ifjúság és egyszer csak mosolyogva, magabiztosan köszönt, ha összefutunk egy szia, csókolom vagy jónapot erejéig.
MOST EGY MÁSIK BLOGMOZAIKOT VÁLASZTOK!
