Télapó? Mesebeszéd!

Pörgetem, pörgetem vissza az időt, s íme, újra tizennégy éves hanyag, szemtelen kamasz lányka vagyok. Otthon a család: Kistesó, nagytesó… bár anya mosdik, apa főz…, de együtt lenni azért jó! Kint hideg van. A hóhullás nagy pelyhekkel kukucskál be az ablakon, de engem aztán még ez sem érdekel. Az asztalomon a sulitáskám tartalma szétterítve, mégis inkább az akkor még csokiszínű májkl dzsekszont vágom ki az ifjúsági magazinból. Emlékszem, reménykedtem, hogy jól mutat majd a lila virágos tapétán celluxszal kiragasztva.

Rendkívüli rutinnal rekesztettem ki a külvilágot, főként anyám agyonismételt mondatait:

Pakolj el a szobádban! Rend van az íróasztalodon? Mit fog szólni a Télapó, ha látja, hogy kilóg a zoknid a fiókból?

Jó, majd mindjárt… – mondtam unottan és elmélyülten folytattam a nyírbálást.

Valaki hangos kopogása mozdított ki a „munkámból”, áttáncikáltam a szobán ajtót nyitni.

Bár ne tettem volna! Tátott szájjal, félrecsúszott copffal bámultam a nagyszakállú, piros bundás emberre.

Anyám és a családocskám ártatlanul érdeklődve kukkantott be a szobába. Ki jött, kislányom?

A Télapó! – feleltem döbbenten. Kapaszkodtam a kilincsbe, s éreztem, eltűntek a hangok a torkomból, így képtelen voltam felelni a kérdéseire.

- Ejnye, no, nagylányka! Már azt hitted, csak a mesében létezem, ugye? Ej, ej, ez a mai fiatalság! Mondd csak, rend van  a szobádban és az íróasztalodon? – dörmögte. Besántikált, épp csak addig ücsörgött a konvektor mellett, amíg a hópelyhek elolvadva belehúzódtak a kabátjába.

Aztán ajándékot osztott, és elment.

Faggattam anyuékat, ki volt ez a bácsi, de csodálkozva ők is csak annyit tudtak mondani: A Télapó. Ki más?

Azóta nem láttam, de várom minden decemberben. Összerakodok az íróasztalomon és a ház összes szobájában. Ha az idén eljön hozzám, megírom!  

Válassz másik Blogmazaikot!

Ajánlom: Verbális tőr  vagy  Kinek a répája nagyobb?