Már csak ez hiányzott!

Most időutazás következik. Öveket becsatolni! Indulunk a nyolcvanas évekbe! Helyszín: egy tiszta panel lakás vasárnap délben. (Ma már hihetetlen, de akkor az nagyon menő volt.) Alaphangulat: apa szereli a rádiót a zsiguliban a ház előtt, anya főz, gyerekek tanulnak.

Anyának nagy nehezen sikerül összetrombitálni a családot ebédhez. Először Öcsinek kell bemásznia, ő ül legbelül, hosszas székhuzigálás után apa is elhelyezkedik, majd hugit is evőhelyzetbe kerül. Lábak az asztal alatt, szék behúzva. Anya pattog, pörög. Levest mer, sót keres, majd még egy szalvétát, az elázott helyett. Felveszi Hugi leejtett kanalát, elmossa. Végre Anya is lehuppan, vasárnapi csend, merül a kanál a húslevesbe. Öcsi szürcsöl, mert forró, Apa répát darabol Huginak, Anya sóhajt: végre nyugalom! Már-már az egész családot elringatja a kanálcsörgés dallama, amikor erősen, határozottan csöngetnek. Öcsi, a legbelső feláll a székre és kikukucskál.

Kati néniék! – mondja izgatottan.

Már csak ez hiányzott! – szakad fel anya őszinte gondolta. Székhuzigálás, ajtónyitás.

Mikor anya átverekszi magát a vendégek cipőin, már újra mosolyog. Invitál, kínál, sürög-forog. Amikor már az asztalon van a ropi, a szörp és a süti, mindenki Hugira figyel, aki ujjongva újságolja:

- Annyira örülünk, hogy jöttetek! Anya is mondta, hogy „Csak ez hiányzott!”.

Hugi nem érti a feszült csendet. S azt sem, mivel érdemelte ki a fájdalmat a karjában.  

– Naaa, Öcsi! Most meg mit csipkedsz?! – kiáltja és beszalad a a szobába.

Kati néniék egy órát maradnak és többet nem jönnek. Se vasárnap délben, se máskor.

ÍRÁSOK MÉG, MÉG, MÉG...