2010 - a Családi Olvasás éve
„Olvasónak nem születik az ember; az olvasóvá válás nevelési folyamat eredménye..." (Tóth Tibor)
A tanév végén, a vakáció elején veszi kezdetét a Családi olvasás éve 2010 elnevezésű kampány, amely az olvasási szokásokat elsősorban és alapvetően megalapozó társadalmi intézményre, a családra koncentrál. Közismert és bizonyított tény, hogy a család, mint mikroközösség, egyrészt a jól működő társadalom alapja, másrészt a művelt, olvasó ember kinevelésének az első és egyik legfontosabb állomása.
Bartos Éva, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Könyvtári Intézetének igazgatója szerint "a gyerekek olvasási adatai a felnőtt társadalomét képezik le". Ez is azt támasztja alá, hogy a szülők felelőssége különösen nagy. Tény, hogy baj van. A számok nem hazudnak: míg 1964-ben még a felnőtt népesség 60 %-a olvasott, addig 2005-ben már csak 40 % mondhatta ezt el magáról.
A lehető legjobbkor kattintják fel a mindent megvilágító fényt a szülők fejében, hiszen a legtöbb család egy-két hétre kikapcsolja magát a pénzkereső körforgásból és az aktív hétköznapokat felváltja a pihenés. A szünidei esték remek alkalmat adnak arra, hogy a tavaszi nagytakarításor leporolt könyveket újra forgatni kezdjük.
A tanév során a tanítók és óvónők mindent megtesznek azért, hogy anyuci-apuci kicsi gyermekéből olvasó felnőtt váljék, de mit sem érnek a fáradozásaik, ha az otthon falain belül senki nem vesz a kezébe olvasnivalót. Mindenekelőtt a jó példa nevel olvasóvá, s azok a szülők, akik nem használják ki ezt a lehetőséget, elvesznek valamit a gyermeküktől.
Az értőn olvasó és könyvbarát gyermekké válás egy hosszú folyamat eredménye. Életmódváltásra van szükség, s mindezt úgy kell elérni, hogy közben végig örömet hozzon a család minden tagjának. Ne legyen verejtékszagú a kötelező olvasmányok elolvasása, ne kelljen más egyéb szabadidős tevékenység hiányát megszenvedni az olvasás miatt. Sajnos azzal is épp az ellenkező hatást érjük el, ha szülőként ráparancsolunk a kis trónörökösre, hogy a szobájában olvasson, míg mi, szülők a nappaliban tévézünk. Hogy mondod? Ez egy nehéz feladat? Igen, az! De megéri! Nem csupán a gyereknek, a szülőknek is.
A szóban forgó országos kampány olvasásfejlesztő és –népszerűsítő programjai négy témát helyeznek fókuszba:
- Az olvasás kisgyermekkori, családban való megalapozása (2010. június 1-6-ig)
- Könyvtárak társadalomért való összefogása (2010. október 4-9-ig)
- Az ünnepek és a családi olvasási szokások (2010. december 13-20-ig)
- A digitális írás-olvasás és a tanulás új formái (2010. március 21-28-ig)
Sejthető, hogy egy-egy röpke hét alatt nem lehet megváltani a világot, s nem lehet a szülők addigi, olvasási attitűdjét egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. A programsorozat, kampány viszont kiválóan alkalmas arra, hogy elhatározásra bírja a szülőket, a családokat.
Szerencsére tevékenykednek köztünk szakemberek, akik fogódzót adnak ezen az úton. Léteznek praktikák, amelyek átsegítenek a nehézségeken, irányt mutatnak, új ötleteket adnak. (Hogyan vehetjük rá a gyermeket az olvasásra? Honnan tudható, melyik a jó olvasmány? Hogyan ütheti ki a nyeregből a tévét a könyv? Merjünk kérdezni, elindulni az olvasóvá nevelés útján… aki ráérez az olvasás ízére, megérinti a lelkét a könyv illata az úgyis ragaszkodni fog hozzá.
Csabai Dorina Eszter